Hurrá, Gyereksziget!!!

Engem aztán senki ne keressen a lovardában 2009. június 14.-én vasárnap, mert nem leszek itthon. Nem ám, lószállító járműbe pattanok, és irány a Hajógyári-sziget! Kora reggeltől ott leszek ám egész nap, de ne gondoljátok, hogy folyamatosan dolgozni fogok. Nem én... körülnézek a számtalan ingyenesen igénybe vehető program között, de azért délelőtt és délután is lesz 2-3 óra, mikor gyerekeket viszek a hátamon.
Bizony, bárki felülhet a hátamra, aki ki szeretné próbálni a lovasterápiás játékokat, úgy mint például a célba dobást lóhátról, buzogánnyal való karikahalászatot, és még számtalan izgalmas ügyességi játékot, amit a foglalkozások során szoktak játszani a gyerekek. Kíváncsi vagyok, miközben a hátamon lovagoltok, tudtok-e egy teli pohár vizet körbevinni a pályán anélkül, hogy kilocsolnátok a nagy részét... Ha már locsolásnál tartunk, még vízipisztollyal is lehet majd célba lőni a hátamról. Sok érdekes játékkal várlak benneteket!
Miközben lovagoltok, szüleitek gyógypedagógus és pszichológus szakemberekkel beszélgethetnek a lovasterápiáról, annak hatásairól, céljairól és eredményeiről.

Sok szeretettel várlak benneteket!

Hélia (a terápiás ló)